2014. április 28., hétfő

Kolbászos savanyúkáposztaleves

Anyukámtól karácsonyra savanyító edényeket kaptunk, és minden jóval meg is voltak tömve. Az egyikben finom savanyú káposzta volt, amit viszont most, hogy már tavasz van, igazán el kellene fogyasztani.
Így született ez a leves.
Egy fej vöröshagymát apróra szeltem és egy evőkanál zsíron megpirítottam. Amikor már szép színe volt, hozzáadtam egy jó adag savanyú káposztát. Mivel házi volt, így inkább ízes, mint savanyú, szóval nem is kellett átmosnom sem. Jól átforgattam, picit pirítottam, majd felöntöttem egy liter vízzel.
Házi kolbászt meghéjaztam (nekem a heppem), és 2 cm vastag karikákra szeltem, majd a levesbe tettem ezt is.
Kis lángon, hogy ne forrjon túlságosan, addig főztem, amíg a káposzta puha nem lett és a kolbászok is finom omlósak nem lettek.
Lisztes rántást készítettem hozzá (csak liszt és olaj, a paprikát most a kolbász adja), és belekevertem azt is.
Forrón, pirított kenyérrel és egy kis tejföllel tettem az asztalra.
Nyáron már túl nehéz lesz, de most tavasszal még igazán jóleső egytálétel lett belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...