Idén is zöldülünk

Tavasszal minden zöldül, éled, virágzik, csipog. Apropó: csipog. A cinegéink már nőnek, megváltozott a hangjuk, és hallani lehet azt is, hogy a dobozban már próbálgatják a szárnyukat. A szülők nagy erővel etetik őket, de apuka szombaton különleges húzást mutatott be: berepült a nappaliba, majd kétségbeesetten próbálta a kiutat meglelni az ablakon keresztül, végül az egyik szobanövényemen talált pihenőhelyet. Innen is tessékeltük ki végül.
Miután apuka kiszabadult, a mama elég kíváncsian méregetett minket.

Voltunk a Corvinus Kertészeti Kiállításon, bevásároltunk növényekből.
Vettünk balkonparadicsomokat, kaktuszokat, törpe borókafenyőt, valami nagyon szép virágú növényt és két kockányi, szintén nem azonosítható, de cuki fehér és sárga virágú pozsgást.

Még aznap meg is történt a beköltözési show. A tavalyi elszárad, beteges tövek kikerültek, és beültettük az új lakókat. A bentmaradóknál meg átnéztem a töveket, ahol kellett, az elszáradt leveleket levagdostam, a földet fellazítottuk nekik, sőt, a kövirózsákat teljesen újraültettük.
A kaktuszok külön kis cserépbe kerültek, és a lakásban, a napsütéses ablakban találták meg helyüket.

A paradicsomokat most úgy vettük, hogy három különböző fajtájú lett, mindhárom balkonra való, de más-más. Név szerint: Vilma, Manó és Totem. Kíváncsi leszek, hogy milyenek lesznek, és mi lesz a különbség.

A nap végére sikerült még körbefotóznom is az "új" erkélyt, amin még a cinegéék is képviseltetik magukat. (o;

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések