Szilvából: lekvár és szörp

Véletlenül alakult úgy, hogy idén szilvához jutottam. Nagyon szeretem a szilvát, a kedvenc lekvárom is, de valahogy annyira rá voltam állva a paradicsomra (amit nem is sikerült végülis szereznem), hogy nem is vettem volna észre, hogy szilva-szezon van, ha egyik kedves ismerősöm nem említi meg, hogy jó áron tud szilvát. Hozzon? Persze, 10 kiló jó is lesz indulásnak!
Hát így főztem én be szilvát idén...


Mivel a szállítmány a hét közepén érkezett - az állapota alapján pedig már igencsak fel is kellett dolgozni - így kénytelen voltam munka után, több részletben elhúzva befőzni.
Első nap megmostam, félbevágtam, kimagoztam. És lecukroztam. Ne sokat, 7,5 kg szilvához 1,25 kg cukrot adtam. Viszont így megoldódott a hűtés nélküli tartósítás problémája (merthogy ugye befőzni csak másnap tudom), ráadásul a főzési idő is leredukálódott, mert eresztett előre egy csomó levet.


Erről a "csomó léről" kicsit: a szilvákat kézzel lapátoltam át a fazékba, a visszamaradt levet pedig felraktam főni egy kisebb fazékban. Forraltam kicsit, hogy sűrűbb, sziruposabb legyen, majd tettem bele egy késhegynyi szalicilt, és üvegbe töltöttem. (besűrítve is több, mint 1,1 liter lett)
Ez jó lesz szörpnek, meg öntetnek. (azt gondolom, hogy natúr csirke mellé egy kis érkezési keményítővel összeforralva frenetikus öntet lesz... és sajttortát is tervezek készíteni)


A szilvákat botmixerrel letörtem, majd felraktam a tűzhelyre, had rotyogjon. A befőttes üvegeket még előző este előáztattam, így most már csak a címkék leszedése volt hátra. Aztán irány a mosogatógép! 70 fokon mosogat, ennél tisztábbra és sem tudom.
A szilvához hozzáadtam 3 csomag Haas 3:1 lekvár zselésítőt (időhiány van, szóval használjuk kicsit a modern konyhatudományt is...), majd felforraltam. Főztem kb. 1 órát, mire szép homogénre szétfőtt a héja is. A lángot mérsékeltem, majd kimertem 3 üveggel a lekvárból.


A maradékhoz fahájat adtam, elkevertem. Újabb 3 üveg lekvárt mertem ki.
A fazékba öntöttem még kakaóport is. Így készül a csokis-fahéjas szilvalekvár. (csokit nem lehet jól hozzáadni, mert a kakaóvaj kicsapódik a lekvárban, és ilyen fehér szigetek lesznek benne, de a kakaópor bevált)
Ezt is üvegekbe mertem.
Címkézés a szokásos módon: papírra írtam/rajzoltam a feliratot, majd az egészet széles celluxra ragasztottam, és úgy az üvegre. A papír így vízhatlan, biztonságba van, viszont eltávolítani is könnyű majd. Nekem bevált. (o;



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések