Fűszeres-karamellás sütőtöklekvár

A sütőtök szerelmem már évek óta tart, de az, hogy lekvárt is lehet belőle készíteni, csak most lett világos a számomra. Még Szécsényből hazafelé tettem szert egy hatalmas, fehér héj sütőtökre az egyik faluban pár fejkendős nénitől. No, most erre csaptam le, hogy a felfedezésem üvegbe önthessem.

A tököt felszeleteltem, sütőben megsütöttem, majd a héjából kikaparva lemértem a tökbelsőt. 4,5 kg lett, ehhez a mennyiséghez fogom a többi hozzávalót is megadni. Megjegyzem, ez a fehér héjú igazán tökéletes fajta: a húsa vastag, ízletes és gyönyörű színű. Ezt fogom keresni máskor is!

A tököt egy leturmixoltam, elkevertem benne 3 csomag zsemfixet, 50 dkg kristálycukrot, 6 cl pálinkát, 2 tk őrölt fahéjat, 1 tk sót és 5 kupaknyi citromlevet. Kis lángon elkezdtem forralni.
20 dkg kristálycukrot egy lábosban karamellizáltam. Mire szép barna lett, a lekvár is forrni kezdett. Ekkor a karamellt lassan csurgatva hozzáöntöttem a forró lekvárhoz, elkevertem, majd még pár percig főztem.
Kimosott üvegekbe öntöttem, száraz dunsztban hűtöttem ki, majd címkéztem.
És hogy teljes legyen az illúzió az üvegbe rakott tökökről, még kicsit ki is cicomáztam az üvegeket: a fedőre zöld anyagból vágtam köröket, narancssárga rafiával átkötöttem és zöld drótból kacsokat is hajtogattam rá.

100 g tartalmaz:
100 kcal - 0 g zsír - 26 g szénhidrát - 1 g fehérje

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések