Krémes

Soha nem mertem volna nekiállni a krémes sütésnek, mert ennél ijesztőbb süti nem sok van. Vastag, rezgős krém... ami ne follyon... ááá, hagyjuk. Anyósjelölt szokott sütni, ha lent vagyunk, és látva a receptjét, elkezdtem felbátorodni. Aztán - mint oly sok mindenről, erről is - kiderült, hogy igencsak pofonegyszerű dolog. Es roppant hálás, mert tuti garantált a recept, és micsoda látványos süti süthető!

Az első a tészta előkészítése: ehhez veszünk egy csomag mirelit levelestésztát. Bárki bármit mond, ez a világ egyik legjobb találmánya, és eskü nem vagyok a zacskós kaják híve, de ez egy akkora macerától ment meg, hogy a mai napig imába foglalom annak a nevét, aki kitalálta.
Szóval a tésztát kettévágjuk, majd az első felét kinyújtjuk, villával megszurkáljuk és előmelegített sütőben 200 fokon pár perc alatt aranybarnára sütjük. Kivesszük hűlni. A második lap már kihívásosabb, ugyanis ezt ugyanolyan méretűre és formájúra kell nyújtank, mint az elsőt, csak nem elég villával megszurkálni, de még sütés előtt fel is kell vágni akkora lapokra, ahogy szeretnénk a krémest. Utána mehet a sütőbe, aranybarnára, majd rakhatjuk ki hűlni. Ne vagyük ki a tepsiből, hogy ne keveredjen a sorrend a lapkáknál.


A krémhez kb 2 dl hideg tejben elkeverünk 4 csomag vaníliás pudingport és 10 dkg kristálycukrot. Amikor feloldódott, hozzáöntünk még 0.8-1 liter tejet. (Multkor összvissz egy liter volt itthon, azzal csináltam, de bőven mehet bele at 1.2 liter is.) Keverhetjük és közben a 7-9 tojásfehérjét elővadásszuk. Elkezdjük robotgéppel felverni, amikor már kezd megkeményedni, akkor hozzáadunk még 20 dkg cukrot, és keverjük tovább.
Amikor a puding besűrűsödött és kifőztük, hozzáadjuk a felvert tojáshabot és határozott mozdulatokkal összekeverjük, majd folyamatosan kevergetve egy habverővel kb 3 percig még főzzük. Közben olyan illata lesz, mint a habkarikáknak, ez jelenti azt, hogy megfőtt a fehérje.
Amikor végeztünk, gyors és határozott mozdulattal az egész lapra terítjük (no para, ez már nem folyik... ezt már terelgetni kell és lapogatni), majd a tetejére rakjuk a felvágott tésztát. Letakarjuk és hideg helyre rakjuk legalább egy éjszakát, hogy szépen szeletelhető legyen.


Másnap éles késsel felvágjuk, és már tálalható is! Anyós meg azokta szór ni porcukorral, és nem mondom, hogy nem néz ki jobban, de én személy szerint nem szeretem, szóval ez kimaradt. De így is isteni finom és hűvös helyen napokig eláll.


Ui.: hét közben, ha marad egy-egy tojásfehérje, azt fagyasszuk le egy zacskóban (én strigulázni azoktam a zacskón, hogy hány van benne, ha már elég a sütihez, újat nyitok), majd krémes sütés előtt csak ezt kell kiolvasztani, és már van is tojásfehérjénk. ;)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések