Honda Accord ceruzarajz

Néha elő-előjön belőlem a rajzolhatnék egy-egy kép erejéig. Miután megszállt az ihlet, úgy döntöttem, hogy Páromnak rajzolom le az autóját.

Olyan képet kellett keresnem, amin fekete-fehérben is elég kontrasztos az autó (elkülönül a háttőrtől), ami alapból se legyen túl bonyolult- a legtökéletesebb ha, fehér ég lenne. De azért valami művészi legyen a kompozíció is.

Így erre került a választásom:

Bakos Juci (@bakosjuci) által megosztott bejegyzés,

Kinyomtattam fekete-fehérben, majd 1x1 centi négyzethálót rajzoltam rá. Ugyanezt tettem a fehér műszaki rajzlapon is, de ott nagyon óvatosan, ne karcoljam meg a papírt.
A közepétől kezdtem rajzolni, konkrétan az első, amit megrajzoltam, az a Honda logó volt.

Az első nap után így nézett ki:


Második napra már kezdett körvonalazódni az autó formája. Itt volt a legnehezebb feladat: meg kellett rajzolni a rendszámtáblát. Aki szokott jobb agyféltekés rajzolást csinálni, az tudja, hogy ebben a technikában az a lényeg, hogy tudatosan nem ismerjük fel a tárgyat, amit rajzolunk, hanem csak a szín árnyalatát és vonalak, foltok elhelyezkedését vesszük figyelembe. Hát ezt a "ne ismerjük föl" dolog nagyon nehezen megy betűk és/vagy számok esetében. :/
Végül az a megoldás maradt, hogy a képet és a mintát is fejtetőn fogva néztem, így se lett tökéletes, de elfogadható azért.



A legizgalmasabb a háttérben lévő templom volt, mert bár pici, de igen sok apró részlet (szobrok, óra, repedések volt, amit át kellett adnom a papírra. Ez élveztem a legjobban.



Aztán jöttek a fák.. és én sztrájkba vonultam úgy három hónapra, mert annyira nem akaródzott megrajzolni azokat az össze-vissza kacskaringózó izéket ott az autó mögött. Aztán egyik este már lelki erőt vettem magamon, és nettó 30perc energiabefektetéssel befejeztem. Tényleg megérte hisztizni hónapokig rajta. :D

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések