2014. február 24., hétfő

Üvegek díszruhában

Születésnapi ajándéknak szánt üvegek új ruhája, percek alatt, dekortapasszal. (o;
A beltartam pedig: birsalmalekvár, meggybor és kökénylikőr.

2014. február 21., péntek

Jobb agyféltekés rajztanfolyam után

Egyik kollégám karácsonyi ajándéknak jobb agyféltekés rajztanfolyamot adott ajándékba. Nagyon örültem neki, már régóta szerettem volna menni.
Íme az eredmények egy klasszikus előtte-utána képpárral:
És bár a második kép már szerintem igencsak hasonlít, de ha valaki nem ismerné fel, Leonardo DiCaprio látható a képen.
Az eredeti pedig ez volt:

Persze készült még más is: ilyen volt a cipő rajzolása (megjegyzem szerintem ezerszer nehezebb, mint egy portré, mert 3d-s tárgyat kell nézni).
A felső kép még a tanfolyamon készült, az alsó pedig már az otthoni befejezés utáni.

És egy szem (a fölső adva volt, azt kellett lerajzolni alá):
Bár én már hasonlót tanultam előtte, szóval nem volt minden új, de jó volt újra csak rajzolni, és nem foglalkozni mással. Előjöttek a réges-régi emlékek is.
A csodás két napért pedig köszönet Briginek!

2014. február 19., szerda

Hagymalekvár

A hagymalekvár párom unokatestvérének specialitás, én csak gyenge másolatát tudom produkálni. De még ez sem tart tovább ki itthon, mint 2-3 nap. (o;

1 kg hagymát megpucolok, apróra vágom. A wokba teszem, egy kis olajat öntök alá, majd elkezdem pirítani. zom. Amikor picit kezdi megkapni, öntök alá egy kis vizet. Kevergetem, ha elfőtt a víz, pótlom, hogy ne égjen le. Amikor már puhára párolódott, hozzáadtam 2 ek baracklekvárt, majd azzal főztem még tovább. Ennél most kóstolás után még adtam hozz egy kis cukrot. Finoman karamellizáltam, majd üveg edénybe tettem. Hűtőben pár hétig eláll - ha marad esetleg.
Pirítóssal magában, vagy sült hússal, krumplival nagyon finom.

2014. február 15., szombat

"Lasagne" canelloniból

Hétvégére vendégek érkeztek hozzánk, és mivel most van a sulis időszakom, nem sok időm volt készülni, pláne vásárolni nem.
Vacsorára érkeztek, így valami olyat készítettem, amit előző nap össze tudtam rakni, majd amikor jöttek, csak bedobni a sütőbe. Így alakult, hogy "lasagne" lett, csak most canelloni tésztával csináltam.
2 fej vöröshagymát egy kis olajon megpirítottam, hozzáadtam 0,5 kg darált sertéshúst, majd fehérre sütöttem. Ráöntöttem 0,5 paradicsomos szószt (lidl, bazsalikomos paradicsom... nagyon finom (o; ), némi olaszos fűszerkeveréket, egy kis t, és cukrot (paradicsomszósz-függő, hogy kell-e). Összefőztem.
Utána a száraz canellonikat egyesével megtöltöttem, majd szépen elrendeztem egy egy jénaiba.
Besamelmártást készítettem: a vajat olvasztottam, hozzáadtam a lisztet, majd a hideg tejet. ztam, picit borsoztam, és némi fokhagyma-granulátumot adtam hozzá. Ráöntöttem a töltött csövekre.
A jénait hideg sütőbe tettem be, majd 200 fokra melegítettem, és kb. 40 percig sütöttem. Akkor fedél le, reszelt sajt mehet rá, azt ráolvasztottam, és már tálalható is. (o;
Garfield boldog volt.

2014. február 11., kedd

Káposztás pogácsa

Vendégjárós hétvégéink vannak, ez a pogácsa is arra készült.
Egy harmad fej káposztát apróra szeltem majd egy kis olajon aranybarnára pároltam.
Fél kiló liszthez hozzáadtam egy csomag sütőport, egy tojást, egy adag őrölt borsot, 4 ek tejfölt és a párolt káposztát. Pogácsa tésztát gyúrta belőle.(középkemény, nem ragacsos, nyújtható)
Ujjnyi vastagra nyújtottam, kiszaggattam, majd tepsibe rakosgattam. Némi frissem őrölt borssal és sajttal meghintettem, majd 180 fokon megsütöttem.
Szerintem volt sikere. (o;

2014. február 4., kedd

"Narancsos trüffel" pohárkrém

A mandulás étcsokoládés trüffelgolyók egyik ismerősünknek nagyon megtetszettek, és megígértem neki, hogy ha következőleg találkozunk velük, akkor csinálok ilyet.
Mivel elég sok dolog közbejött, a találkozó előtti napon nem tudtam elkészíteni, így némi kreativitásra volt szükségem, hogy a finom krémet hogy tálaljam az nélkül, hogy teljesen meg tudott volna kötni.
Így lett pohárkrém. (o:
20 dkg tejcsokit 2 dl tejszínnek összefőztem, majd 2 kupak mandulalikőrt adtam hozzá, is kiraktam hűlni. (az erkélyen épp tökéletes idő van ehhez januárban (o;)
Babapiskótát daráltam, pár narancsot pedig kifiléztem.
A poharakba rétegeztem: babapiskóta, trüffelkrém, narancs, babapiskóta, stb. A tetejét babapiskótával szórtam meg, majd egy szép gerezd narancsot tettem.

2014. február 2., vasárnap

Mennyei répatorta

A Princess péküzletekben szoktam nagy ritkán egy-egy mini répatortát venni. Mennyi finom, de iszonyat drága. De most rájöttem, hogy kell csinálni. (o:

Egy répát megpucoltam, a robotgép aprítójába tettem, mellé kb. 10-15 dkg tej,- és fehércsokit vegyesen. Ledaráltam.
30 dkg lisztbe elkevertem egy csomag sütőport. Hozzáadtam 10 dkg darált mandulát (így lehet kapni), és egy jó marék darabosra darált (aprítógéppel) diót, és 3 tk. Kotányi muffin fűszerkeveréket. (ajánlom, vegyétek, mennyi illata, íze van)
10 dkg margarint (nem rama, egyszerű, dobozos szendvicsbe valót, az volt itthon) mikróban megolvasztottam, kikevertem 20 dkg cukorral. A lisztes keverékhez hozzáadtam ezt, no meg 4 ek tejfölt és 4 ek szénsavas ásványvizet.
Sütőpapírral kibélelt tortaformában, 200 fokon tűpróbáig sütöttem. Végül egy kis zselatinnal lekentem, hogy szép fénye legyen, no meg hogy ne száradjon olyan gyorsan ki. (o;

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...