Levendulacukor

Mostanában kevés időm van gép elé keveredni, sok munka van, meg tanulmányok (már az utolsó év, végre!), ez mellett pedig újra rákaptam az olvasásra. Ja, és ajándékgyártás is zajlik, de erről majd később.
Viszont ezeknek köszönhetően feltorlódtak a megírnivalók (mert legalább fotókat készítek), és így történhet az is, hogy a linzernél megemlítem a levendulás cukrot, aztán az, hogy mi is az, csak most írom le. Sorry. (o;

Egyébként nagyon egyszerű dolog. Az ötlet onnan, jött, hogy...
... vaníliával már csináltam ilyet tavalyelőtt és tavaly is
... kolléganőm hozott nekünk levendulás süteményt
... a levendula lekvárban is finom volt
... és egy könyv receptjei közt is felleltem pár héttel később.

Anyukámat megkértem, hogy a levendulájukból tegyen el nekem pár szálat. (itt jegyezném meg, az anyukák a "pár szálat" úgy értelmezik, hogy egy "nagy zsákkal", de pont ezért szeretjük)
Jól kiszárítottam őket, majd lemorzsoltam a virágokat, és egy jól záródó üvegbe öntötten kristálycukorral rétegezve.

A cukor pár nap alatt is már átveszi a levendula aromáját, igazán finom ízesítő lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések