Sült camembert paradicsomos kenyérrel

Honnan is jött az ötlet? A Paprika TV-t szoktam főzés közben nézni, és ott egy francia szakács készített camembert-t fűszerezve, sütve, hozzá pedig kenyeret sütött. No, ez nagyon tetszett.
A múltkori paradicsomos-parmezános kenyér után még pont egy kenyérnyi paradicsom kucorgott a hűtőben, és már igencsak ki akartam rakni a szűrét... és ez volt az a találkozási pont, hogy akkor miért is ne lehetne a sült sajthoz paradicsomos kenyeret adni? (o;

A kenyér
Hát semmi faxni. A teljesen szokásos: 0,5 kg liszt, 3 dl víz, 1/2 csomag élesztő, 1 ek só. Egyedüli különlegesség kb. 2 ek olajban eltett paradicsom volt, amit még a dagasztás legelején adtam hozzá, így azok szépen homogénen az egész kenyeret megízesítették.
Amíg a kenyér sült, összeállítottam a sajtot.

A sajt
Két kisebb camembert sajtot szereztem be a projekthez. Kicsomagoltam, jénaira tettem, majd a tetejét óvatosan 3-3, egymásra merőleges bemetszéssel felvágtam. Arra figyeltem nagyon, hogy véletlenül se sértsem meg se az oldalát, se az alját. És mint kiderült, ezt jól tettem. (o;
2-3 gerezd fokhagymát megpucoltam, vékony szeletekre vágtam, majd beszuszakoltam a vágatokba. A tetejére tettem egy ág friss rozmaringot.
Ahogy a kenyér kijött, a sajt ment be. 20 percig 180 fokon sütöttem, majd még kb. 10 percig grilleztem, hogy picit piruljon meg a teteje.
A tányérra óvatosan kell áttenni, mert bár a szőrös bunda keményebb, de benne a sajt teljesen folyékony lesz.

Azon melegen tálaltam a friss kenyérrel együtt.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések