Tahini

Apukáméknál szokott ilyen lenni, a receptet is tőlük tanultam már évekkel ezelőtt. Kezdetben nem is annyira ízlett, de mostanra nagyon megszerettem.
Terveztem is, hogy fogok csinálni, csak aztán mindig húztam-halasztottam. Pedig nem egy ördöngösség az elkészítése. Csak az volt a kérdéses, hogy kávédaráló hiányában (költözési veszteség) a botmixer aprítójával is fog-e működni.
Viszont! Kolléganőmmel beszélgettem a szezámmagról (mondtam neki, hogy ha sok van otthon, arra tuti jó eltűrtetési mód a tahini... mire utána akkor elmondtam azt is, hogy ez mi... (o; ), no és így határoztam el, hogy én pedig tahinit fogok csinálni.
Egy zacskó szezámmagot serpenyőben szárazon megpirítunk. (utána összeszedjük a szétrepkedett szemeket a konyha minden pontjáról), kicsit hűtjük. Kávédarálóba (akkor apróbb adagokban), vagy aprítógépbe tesszük, és addig daráljuk, amíg homogén krémes nem lesz.
Ekkor hozzáadunk 1 lapos ek sót, és 2-3 ek pirospaprikát. Elkeverjük, ízlés szerint még ízesítjük (apukámék szoktak pl. tenni bele még reszelt gyömbért is). Tálkába tesszük (amiben még lehet keverni), és annyi olívaolajat adunk hozzá, hogy pasztaszerű legyen.
Hűtőben hetekig eláll, pirított barna kenyérrel pedig felséges. (egy kis sózott paprikával körítve pláne) (o;


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések