Bazsalikom télire

Tavaly fagyasztottam, de idén úgy gondoltam, hogy a költséghatékonyabb - és nem utolsó sorban - természetesebb megoldást választom: szárítani fogom.
Mivel nem állt szándékomban az egész bokrot elpusztítani (egyébként a Lidlben vásárolt 15 centis csenevész bazsalikom mostanra egy több mint fél méter magas bokorrá fejlődött), így csak a nagyobb leveleit csipkedtem le.
Kosárba tettem (ez megfelelően egyben tartja, mozgatható és szellős), és az erkélyen egy árnyékos helyet kerestem neki. A közvetlen napfény roncsolja a szín,- és ízanyagokat, azt olvastam.
Most 30 fok fölött volt napokig az idő, ráadásul a páratartalom is alacsonyan volt, így egy hét alatt ropogósra száradtak a levelek. A térfogatvesztés igencsak meglepett. (ld. a képen)
Utána egyesével fogtam őket, és az ujjaim között szétmorzsoltam egy tálba. (azért egyesével, mert ha valamelyik mégsem száradt meg teljesen, azt itt még ki tudtam szúrni)
És el is készült a házi szárított bazsalikom. Üvegbe tettem, és irány is a sötét fűszeres-szekrény.


Amikbe használni szoktam: paradicsomos ételek (pl. lasagne ), no és a mirelit pizza elmaradhatatlan házi tuning-feltéte is.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések