Tojásfestés hagymával - lépésről-lépésre

tavalyi piros tojásokkal kapcsolatban már kifejtettem, hogy miért is ragaszkodom a hagymahéjjal való festéshez. Idén sikerült fázisfotókat is készítenem, szóval ha kedvet kapott, íme lépésről lépésre!

Húsvét előtt pár héttel már érdemes gyűjteni a hagymahéjat, hogy legyen elég. Ha elfelejti az ember, ott vannak persze a szomszédok, de azért mégis... (o;
Egy nagy fazékba (ahol lehetőleg egy szinten el fog férni az összes tojásunk) berakjuk a hagymahéjat és egy kisebb marék sót.
Erre óvatosan ráhelyezzük a tojásokat, majd poharanként felöntjük hideg vízzel. (hogy véletlenül se koccanjanak össze, törjenek előre meg, azért az utólagos feltöltés)
Végül egy kupaknyi ecetet teszünk bele (ettől még ha meg is reped a tojás, nem fog kifolyni a fehérje).
Mehet kis lángon a tűzhelyre.

Figyeljünk arra, hogy forrjon fel, de ne zubogva, mert akkor összetörhetnek a tojások. Kb. 25-30 percig főzzük (a szín lesz a lényeg), akkor van kész, amikor a színt megfelelőnek ítéljük meg. (Fakanállal óvatosan néha nyugodtan lehet egy picit mozgatni, nézegetni azért.)
Kanállal óvatosan hideg vizes edénybe szedjük. (esetleg lehet is rajta cserélni még egyszer a vizet)
Végül konyharuhára rakjuk leszáradni.
(Egyébként nekem most a törési arány 5 a 13-hoz volt, ami - sajnos - a bolti vékony héjú tojásoknál még jónak is mondható.)

És jöhet a kedvenc részem! Miután megszáradtak, de még melegek, egy darabka szalonnával szépen lefényezem őket. Ezt semmiképp nem érdemes kihagyni, mert gyönyörű lesz tőle, ínycsiklandó illatú és végül szerintem még tartósírja is kicsit a "légmentes zárás".
Mire kihűlnek, beszívják a zsírt (ha esetleg valamelyiken mégis sok marad, azt kézzel átsimogatva leszedhetjük) és egyáltalán nem lesz zsíros tapintásuk meg nyomot sem hagynak.
És tálalhatunk! (o;
(Mutatok egy képet az egyik töröttről amit lehéjaztam: szerintem ez még megenni is gusztusos, a kis piros márványosság nem ront rajta. Az íze pedig... frenetikus!)

Jó tojásfestést és boldog nyuszit!


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések